szeptember 16. kedd

Hú, jó régen írtam már, de a rövidhajú azt mondogatta, hogy túl mérges rám ahhoz, hogy leírja a jó kis kalandjaimat. De ma végre ráállt.

Asszem, azért volt rám zabos, mert még mindig ki voltam borulva, ha elmentek, úgyhogy egy ideig még valami panzióba is jártam, amíg dolgozott, de közben meg folyton gyakorolták az elmenést, és tegnap már nagy örömmel újságolták mindenkinek, hogy legalább 3 órát csendben elvagyok.

Én nem egészen értettem a dolgokat, mert én nagyon jól elvoltam azelőtt is.

Játszottam a Junkieval:

Kaptam szép új piros szerkót...

...amiben ugráltam egy botért. (Igaz, hogy véletlenül a hosszúhajú pólóját is kiharaptam, úgy örültem.)

Jött az el lobo, és megsajnált, hogy a Junkie úgy elnyom engem, hogy elveszi a játékokat tőlem, és ezek miatt kaptam tőle pocaksimit. (Mondjuk a csajoknak nem tetszett, hogy sokat ugatok meg ugrálok rá.)

Aludtam a helyemen (majdnem):

És mindig vidám voltam:

Azt mondták egyszercsak, hogy most nagy változások lesznek, és ők lesznek a főnökök. Mert lehet, hogy a sok sírásom, ha itthagynak, összefügg azzal is, hogy nem mindig hallgatok rájuk.

Na ettől kicsit elmúlt a mosolyoghatnékom:

Azóta egyszer sem mehetek ki előttük az ajtón, mindig ők esznek először a tányéromból, mielőtt ideadják, ha megpróbálok felugrani rájuk, hátat fordítanak (mondjuk ez eddig is volt), de most már sokáig nem szólnak hozzám utána. Közölték, hogy elfelejthetem egy időre a kézbentartást, meg, hogy mindig jutifalit kapok. Nem gondolhatom, hogy nem ülök le, ha kérik, mert akkor lenyomják a fenekemet, és még arra is rászoktak, hogy megráncigálják a nyakamat vagy azt az izét, amit rámszerelnek, ha azt csinálom, amit én szeretnék, amikor ők mást mondtak.

Voltunk egy szigeten is, ahol egy kedvesnek látszó lány megmutatta nekik, hogy valami folytós nyakörvvel sokkal gyorsabban tanulok. Szerencsére azóta nem raktak rám olyat, de szigorkodnak...

Itt még gyanútlanul nézem a sziget felé menet, hogy mi az a nagy folyós ott lenn:

Aztán elmentünk egy helyre, ahol sok kutyapajti masírozott a gazdája mellett és a csajok csak bámultak. Aztán a Junkieval szaladgálhattunk a kutyikkal, amíg ők tanakodtak egy nagy emberrel, és aztán eljöttünk.

Másnaptól, ha elmentek itthonról és én kezdtem volna kiborulni, berepült egy palack az ajtón, és én jobbnak láttam még tovább csendben maradni, meg eljönni az ajtótól.

Pár nap múlva már azon panaszkodtak a csajok, hogy unatkoznak a lépcsőházban, ahol táboroztak, csak nem értem, hogy miért:

Azért jó oldalai is vannak a dolognak, mert szoktam kapni finomakkal teli játékot, ha itthagynak:

Mostanában már azt is mondják, hogy büszkék rám, mert a kocsiban is szépen ülök vagy fekszem, és nem kell mellém ülnie senkinek.

Fürdetés után nem szaladok el, mint először:

És hagyom magam a brümmögővel szárítani, ami után így nézek ki:

És ha megjön a rövidhajú nem ugrálok már, és szépen sétálok a rövid pórázon is, és egyáltalán azt mondják, hogy most már nagyon gazdiképes lettem. Szerintem eddig is az voltam, de hát had örüljenek.