Frenki kalandjainak folytatása:

július 27. vasárnap

A mai nap jól kezdődött, mert már 6-kor lementünk sétálni, közben hosszúhajú meg sajnos elment valami munkába. Később kiderült, hogy rövidhajú még nem akarja ám elkezdeni a napot, hanem visszadőlt az ágyába. Mikor felkelt, nagyon igyekeztem jelezni neki, hogy ki kell már mennem, mondta is, hogy na jó, készülődik. És bement egy egész pici szobába. De én már nem bírtam tovább és muszáj volt a kis szőnyegre pisilnem. Aztán ettől úgy megijedtem, hogy a nagyszőnyeget meg lehánytam egy kicsit. Előjött a rövidhajú és seperc alatt mindent észrevett. Izgultam, hogy mit fog szólni, de csak megsímogatta a fejemet, hogy nem baj, Frenki, én nem mentem le veled idejében.

Sétáltunk egy nagyot, ami tetszett, de azután... Közölte, hogy nincs itthon kaja, és meglépett!!! Szörnyen megijedtem, hogy örökre egyedül hagyott, és férfiasan bevallom,  még sírtam is egy kicsit. Végül mégis visszajött és csak annyit mondott könnyedén: szia Frenki, és megpaskolta a hátamat. Ezt is biztos valami szagirodalomban olvasta, hogy nem kell drámát csinálni az elválásból meg visszaérkezésből. De hallottam ám, hogy utána izgatottan telefonál a hosszúhajúnak, hogy ez a kutya egész végig hangosan sírt, még az utcán is hallotta. Na remélem, megjegyezte, hogy ne menjen el többet.

Délután megint sétálni voltunk, és egyszercsak szembejött a hosszúhajú és volt nála egy nagy szatyor, amiből kaptam egy igazi saját labdát! Állítólag látták, hogy hogy stírölöm a gyerekek labdáit.

Hazaértünk és a lányok megint megkergültek, esküszöm a doktornéni nevű óta valami baj van velük, fülre támadnak. Ilyen hosszú hegyes izékkel. Hosszúhajúnak azért sokkal jobban megy ez a dolog, az ő kedvéért már hagyom kicsit piszkálni a fülemet. Arra is ő jött rá, hogy nagyon szeretek kézben/ölben lenni, mert még kicsi vagyok. Na jóreggelt!

Előkerült még egy játékkacsa is a hosszúhajú szatyrából, ami szerintem nagyon mókásan csipog. Így röhögtem rajta:

Este meg pihentem egy kicsit, de a biztonság kedvéért a mancsomat a rövidhajú lábára tettem, nehogy megint meglépjen.

július 28. hétfő

 Ez a rövidhajú egy nagy hétalvó, ma ugyanazt csinálta, hogy egyszer levitt, borzas volt az a kis rövid haja is, meg nézett ki a fejéből bután, és visszaaludt. Közben meg csak sima rizs volt a tálamban, mert neki nem tetszett a tegnapi kakim. Aztán megint felkeltünk, és akkor már tetszett neki az új kaki, kilátásba helyezte, hogy a tejivásnak lőttek, pedig azt nagyon szerettem tegnap és, adott egy fél doboz fincsi konzervkaját, ami a fél fogamra sem volt elég. Valamit kapisgált és abból a korongizéből adott még, amit nem nagyon szeretek. Olyan értetlen tud lenni, hogy ki kellett halásznom a kukából a konzerv dobozát és azzal gurigáznom, hogy felfogja, hogy olyat kérek még.

Ma végre lefényképezte az új lasztimat is:

Aztán nem volt semmi különös, bár folyton tanakodnak, hogy mi lesz, ha itt lesz az a Junkie kutya. Nem is tudom, mit gondoljak róla. Először mindig találtam játékokat, amiket elvettek, hogy az nem az enyém, inkább kapok másikat, meg vannak ilyen kutyahelynek kinéző dolgok, amikre csak a fejemet tudnám ráhajtani, de azt sem szabad, mert a Junkie-é. A szaga alapján helyes csaj lehet, de a lányok szerint mogorva, és tőlem meg teljesen kikészülne. Tőlem? Mikor a légynek sem tudnék ártani?

Meg az is van, hogy a rövidhajúnak sokan mondják, hogy tartson meg, de ő erre egyre több helyre rajkja fel a netre, hogy gazdát keresek... Mondjuk még senki nem akart pont engem kutyinak. Biztos valami baj van velem. Rövidhajú olvasta a számítógépéből - gondolom, a sok olvasáshoz kell neki a szemüveg - , hogy a fekete keverék kutyákon nem akad meg az emberek szeme.

Na minden esetre a hosszúhajú tök rendes volt, adott a vacsijából megint:

Most meg már alváshoz készülődöm, lehetőleg ott, ahol a rövidhajú van, megyek utána mindenhová, nehogy elvesszen.