Mostanában nagyon kerülgetnek a kutyás sztorik engem. Először Rocky keresése, aztán egy pécsi kutya, végül megláttam egy hirdetést, hogy egy Újpesten talált kutyust nem tud már sétáltatni a másik két kutyája mellett a megtaláló, és segítséget kér.

Elhoztuk, és most végleges, rendes gazdit keresünk neki, a régi gazdi ugyanis kitette egy kocsiból. Szegény kutyagyerek ott csövezett, és várta vissza a gazdinak hitt embert. Futkározott a négysávos úton, várt, várogatott, de egy esti vihar alkalmával, eltörött a mécses, keserves sírásba kezdett a megtaláló néni erkélye alatt, így bebocsájtást nyert...

A lakótársamnak - e blog szerzőjének - Junkie kutyája épp vidéken nyaral a "nagymamánál", így ő is belement a befogadásba, bár nagy aggodalommal gondolunk arra, hogy mi lesz, ha a ház úrnője hazatér.

A hercig szakállas, fekete, 10 hónapos kutyafiút Frenkinek neveztük el.

Addig is, míg jelentkezik egy szép jövőt biztosító gazdi - szerintem egy kerttel, de lakásba való bejárási engedéllyel felszerelt lenne az ideális - álljanak itt Frenki kalandjai úgy, ahogy tollbamondja...

 július 23. szerda

Hát az úgy volt, hogy egyszercsak jött ez a rövidhajú meg a hosszúhajú. A Kati néni kinyitotta az ajtót, mi meg a két kutyahaverral kiszaladtunk és ugatva meg ugrálva üdvözöltük a vendégeket. Bejöttek és dumáltak a Kati nénivel, amíg én a macskapajtást kergettem, mert ugyan ő sem akart velem játszani, de legalább nem ugatott el. Aztán megnézték a Kati néni képeit, hogy mennyi kuttyot meg cicát mentett már meg, mi meg jártunk oda simiért. Aztán kinyitottak tök bénán egy dobozt, amiből előkerült egy póráz, amivel levittek a csajok sétálni. Aztán mikor vissza kellett volna menni az ajtón, amit már ismertem, azt akarták, hogy szálljak be a kocsijukba. Pedig utálom a kocsit, onnan csak kiteszik a kutyafiát. Aztán elvittek egy helyre, ahol emberek ültek kutyapajtikkal, de egyikkel sem játszhattam, hanem bevittek egy szobába, ahol lefogott egy erős ember és valami veszettség elleni oltásról beszéltek, meg, hogy kihajtják a férgeket, de mégis honnan? Ezek után már a kocsi nem is volt olyan rossz, bár a csajok szerint remegtem és túl sok nyálat csorgattam a kocsiajtóra. Végre kiszálltunk, és felmentünk valami géppel egy új helyre. Körbeszaglásztam és tele volt egy lánykutya szagával, de a tulajdonosa meg sehol, a lábam meg mindenhol csúszott. Na végre észbekaptak és előszedtek egy szőnyeget, amire csak félig mertem ráfeküdni, aztán elaludtam gyorsan.

Na később a szobában meg nem mehettem az ágyra, pedig szerintem ott lehet jót aludni, úgyhogy inkább labdáztam egy kicsit, rövidhajú meg addig futosgált utánam, amíg a kedvéért az ágy melletti szőnyegen is hajlandó voltam elaludni.

július 24. csütörtök

Ma jobban megnéztük a parkot az új háznál, rövidhajú csinált rólam fényképet.

Azt mondta, hogy úgy állok ott, mint egy rakás szerencsétlenség, úgyhogy megpróbáltam mosolyogni...

Hát még nem az igazi. Be voltam ijedve az új környéktől, na. De aztán sokat sétáltunk, és amikor visszahúzott valami, akkor a rövidhajú megállt, és olyanokat mondott, hogy ő sétáltat engem és ne húzzam, úgyhogy bevártam szegényt, nehogy kifáradjon. Ő meg örült, hogy milyen szépen sétálok pórázon.

Aztán kitalálták a csajok, hogy sokat vakarom a fülem, meg rázom a fejem, úgyhogy megint be kellett szállni a kocsiba (jajj) és újra a székes helyen voltunk, ahol semmi játszás, csak ijedt szagú kutyapajtik. Egy másik erős ember lefogott és egy doktornéni nevű a fülembe kukucskált egy szerszámmal és hüledezett nagyon, hogy a sok kosz belegyulladt a fülembe, vagy ilyesmi. Aztán adtak kis dobozokat a csajoknak, hogy azt majd be kell adni, meg a fülembe dugni, és a rövidhajú azt mondta nekem, hogy "drága barátom". Nem tudom, hogy értette...

 július 25. péntek

A rövidhajú ma megígérte, hogy kerít nekem kutyahavert, mert úgy látja, hogy a Kati néninél sokkal vidámabb voltam a másik két kuttyal. Mentünk is többször sétálni és valami Bobó kutyát kerestünk, aki nagy és fekete és az én méretem szerinte. Hát ez a Bobó nem került elő, de találkoztunk egy fehér kutyával, aki nehezen szedte a levegőt, de engem nagyon nem komált, egy Bobival, aki kicsi volt és a gazdája féltette tőlem, meg a Rockyval, aki eltűnt és megkerült, és akinek a gazdája szerint én kaffogok a fogammal és támadok. Aztán itthon picsogott a hosszúhajúnak, hogy ez hülyeség, mert én csak játszani akarok, de akkor nagyon. Még ő adja a szomorút, mikor én nem tudtam játszani senkivel. Mert persze, ha a csajokra ugrálok, meg nagyon finoman kinyitott szájjal jelzem, hogy játszanék, akkor háttal megmerevednek, mert látták a tv-ben, hogy így kell, és persze, hogy abbahagyom, mert azt szeretném, hogy figyeljenek rám. Ők meg azt mondják, hogy ilyen nagykutya nem ugrizhat kétlábúra. De hát én még gyerek vagyok...

Na aztán nekiláttak vacsorázni a tv előtt, én meg behelyezkedtem a szőnyegre jólnevelten.

Aztán ilyen szépen néztem:

És végre a hosszúhajú adott a vacsijából, ami után meg is nyaltam a bajszom:

Aztán eszembe jutottak szomorú emlékek és elszontyolodtam.

július 26. szombat

 A rövidhajú ma azt mondogatta, hogy szerinte szomorú vagyok. Erre a hosszúhajú közölte, hogy akkor bulizunk, beindították a rövidhajú kedvenc számát a netről és kezdődött a tánci. Itt ép ugrok a hosszúhajúhoz táncolni. Még egy kis vidám ugatás is volt, és rám se szóltak miatta.

Már tegnap óta mondogatták a csajok, hogy megyünk a Városligetbe kirándulni. Úgyhogy megint be kellett szállni a kocsiba (jajj-jajj) és elindultunk. Útközben megdumáltam a kocsival, hogy romoljon el, mert nem szeretnék többet utazni, de csak félig sikerült, mert dörmögött meg lassan ment, de odaértünk.

Így utólag azért nem bánom, mert voltak ott még más csajok és főleg Triton kutyapajti, aki ugyan nem hagyta, hogy megdugizzam, meg állítólag fiú is volt, de egész jól kijöttünk. Meg odarohangásztunk mindenféle más pajtikhoz is játszani. A rövidhajú folyton loholt a nyomomban és mondogatta a többi kutya gazdijának, hogy nem bánt, csak nem is fogad még mindig szót. Meg azt is ismételgette a többieknek, hogy tiszta idegbeteg, hogy elrohanok és elveszek. Hát ha ilyen labilis, minek fogad be kutyát? Nem? Eszem ágában sem volt elveszni, még egy olyat soha többet!!! Ha már nagyon ijedten kiabált, hogy Frenkiiiiiiiiii, akkor visszamentem, hogy egy kicsit megnyugodjon. Főleg, ha volt nála jutifali.

Azt persze meg sem örökítette, hogy sok kutyival játszom, mert nem ért rá az idegeskedéstől. Itt épp Triton barátommal pihegek a sok rohangászás után:

Játszottunk Triton gazdijával, mert volt nekik egy szuper csipogós sünijük:

Azután rövidhajú tanítónénist játszott velünk. Ha jól vettem ki a dolgot, akkor ezt úgy kell játszani, hogy fog két finom falatot, amitől szörnyen figyelünk rá.

Mond valami rövid szót, ül, vagy ilyesmi. Nos, ha ilyenkor letesszük a fenekünket, akkor ideadja a finomat.

És még simit is ad. Nagyon tanulékony. Már azt is tudja ismételgetni ilyenkor, hogy okoskutya.

Estére kinyúltam, mint egy béka, és a csajok ezt jól ki is használták, hogy akkor most fürdünk. Ezt úgy értették, hogy csak én állok a zuhanyfülkében, a hosszúhajú meg bevizez meg besamponoz, míg a rövidhajú mondogatja, hogy okosFrenki, okosFrenki. Már túl álmos voltam, hogy ellenkezzek, de mikor vége volt és éreztem a bundámban a sok vizet, meg hogy csúszik a lábam mindenhol, akkor ijedten szaladgáltam és ráztam ki magamból a vizet, a lányok meg utánam... Aztán jött még a feketeleves, valami brümmögő szőrszárító. De ezek olyan cselesek, hogy a rövidhajú ölbe vett, és akkor az annyira jó volt, hogy nem szaladtam el a szőrszárító elől. Aztán meg már próbáltak kiengesztelni a sok hercehurca után és betakartak. Aludtam, mint a bunda. (bocs, néha nagyon bénán fényképeznek, ja és az összes cuccnak fölfelé van a cimkéje, vagy a cimke maradványa, figyelitek?):