Végre rá tudtam venni anyut, hogy ne csak hetente egyszer szakítson időt a viselt dolgaimra.

Volt nagy ramazuri a hétvégén. Veszélyesen fütyült a szél, én tudtam, hogy baj lesz, ha fúj a szél, meg zörög az ablak az jót nem jelenthet. Egyszercsak jött egy hatalmas csattanás, egy nagy bumm, aztán hosszú csörr, és ott volt az ajtó millió apró darabban. Engem gyorsan bedugtak a szobába, így nem láthattam, hogy mi történik, egyébként is jobbnak láttam, ha elbújok az ágy alá, biztonságba. A lányok megmutatták később, hogy Frenki milyen bátor csávó volt, és ott nézelődött a katasztrófa övezet közepén. Nagyon vicces a világító szemeivel. Mint egy űrbéka. szerintetek nem?

De ezt is szeretem benne, hogy semmitől nem ijed meg ezért kezdem elhinni, hogy nem is olyan veszélyes a világ, mint azt én gondolom.Időnként nagyon nyugis kutya tud lenni, jöhetek mehetek a feje fölött, békésen alszik tovább.

Most, hogy nem volt itt csomó ideig, meg még éjszaka sem, rájöttem, hogy nem is olyan rossz, hogy itt van Ő is. Például lehet együtt bunkerezni az ágy alatt, ha veszély van.

Ilyen szőrös a szőnyeg, amitől a lányok teljesen ki vannak akadva. Nem értem ez miért olyan nagy probléma, azzal a zúgossal el tudják tüntetni, ha akarják.

Képzeljétek, megint híresek lettünk. Kinn voltunk valami blog.hu-n vagy hol. Nem tudom az miért ekkora nagy szám, de a csajok nagyon örültek neki. Pedig ezen csak a Frenki látszik.

Aztán történt olyan is, hogy játszottunk. Mert végre a Frenki nyugodt volt és hagyta, hogy én megszaglásszam egész közelről az orrát, meg h belecsimpaszkodjak abba a rongyba a nyakán. Egész finoman bánt velem, és csak halkan morgolódott, de éreztem, hogy nem ellenségesen, végre nem akarta közvetlen közelről leugatni a hajam. Anyuék közben össze-vissza villogtattak a dobozkájukkal, de mi gyorsabbak voltunk, ezért sokszor csak egy nagy paca látszik belőlem. Valahogy így:

Most indulunk sétálni, majd noszogatom anyut, hogy írjon gyakrabban.