Ha kíváncsi vagy az előzményekre: 1. rész, 2. rész

július 29. kedd

Minden óvintézkedés ellenére rövidhajú ma ismét megszökött. Állítása szerint a kocsit kellett szervizbe vinni, és fél óra volt az egész. Szerintem sokkal több volt, és végig ki voltam borulva. Mikor megjött, az első örömködés után, csak bámultam rá, nem akartam elhinni, hogy tényleg visszajött.

Ezután megnyugodva megkerestem az itt-ott kirakott jutifalikat és elrágtam a rágókát, amit rövidhajú szerint azalatt kellett volna, amíg szervizben van, sírás helyett. Na de akkor nem értem rá a kétségbeeséstől.

Délután hosszúhajúval megint buliztunk egy kicsit:

Aztán sétáltunk a rövidhajúval, tele is lett fehér virágszirmokkal a szép fekete bundám:

Utána meg morcogott, hogy nem vigyázok eléggé a labdámra, vagyis nem futok utána. (De hát minek is mennék, megfigyeltem, hogy úgyis utánam hozza.)

Végül ülhettem a rövidhajú ölében, amit a hosszúhajú úgy szokott hívni, hogy megpesztrál. A kis nyelvújító.

Na jó éjszakát mindenkinek! Ja ma sem akart senki a gazdám lenni. :-(

július 30. szerda

Hát a mai nap egy bolondokháza volt, rövidhajú többször bőgött, mint ahányszor enni adott, pedig fordítva jobb lett volna. Én meg csak egyszer sírtam, de akkor sokat.

A hajnali séta még klassz volt, de délelőtt a rövidhajú ismét meglépett, miután telefonált a kocsiszerelő bácsinak. Azt hallottam ki belőle, hogy akkor kénytelen elvinni egy másik szervizbe. És lelécelt!!!

Az idő csak telt és most már teljesen biztos voltam benne, hogy tényleg örökre itthagyott. De aztán egyszercsak megérkezett. Hát én még azután is sírtam, csak már örömömben. Neki meg olyan gondterhelt volt az arca. Felszedte a leszakadt fogast, meg a kabátokat, visszarakta az étkezőben a függönyt, megkérdezte, hogy miért vizes a hosszúhajú kabátja, de én már nem emlékeztem rá...

Mikor kicsit megnyugodtam, elkezdtem rágcsálni azt a fehér izét, ami végig ott volt az ajtónál csak megint nem értem rá szórakozni, amikor veszélyben forgott minden!

 Nemsokára sétálni indultunk, és rövidhajú talált egy papírt az ajtó előtt, amit valami Egy Lakótárs nevű írt. Alig sétáltunk egy kicsit, amikor elkezdett bőgni és felolvasta telefonba a hosszúhajúnak, hogy az Egy Lakótárs szerint én egész héten, egész délelőtt vonyítottam, és ha nem csinál valamit, kihívja az állatvédőket.

Közben azért rágtam egy kis botot a parkban, ja és figyelitek, hogy milyen szép bilétám van? A rövidhajú rá is írta a telefonszámát a másik oldalára, biztos azért, hogy ne felejtse el.

Utána uncsi volt, mert a házban mendegéltünk fel-alá. Hosszúhajú is ott volt, és az Egy Lakótársat keresték. De nem lett meg, akiknél voltunk, azoknak semmi bajuk nem volt velem szerencsére. Azután kiírták a ház aljába, hogy mi a stájsz. Az is benne volt, hogy meg fogok tanulni egyedül maradni... Ettől nagyon berezeltem.

De aztán nagyon jó dolog is történt. Végre megtaláltam azt a labdát az ágy alatt, amelyikkel első éjszaka játszottam. És hosszúhajú még a pocimat is simogatta:

A szemem is csillogott az örömtől: