augusztus 1. péntek

Ma figyeltem titokban, hogy mit írogat a rövidhajú a számítógépén és láttam ám, hogy a Kati néni (tudjátok, aki befogadott, amikor sírtam a viharban) lánya is segít a gazdikeresésben. Megbeszélték, hogy lakásba vagy bentalvással kertes házban lenne jó nekem. Meg hogy csak komoly gazdinak adnak, aki aláírja, hogy örökbe fogad. Hát nem nagyon tolonganak.

Emlékeztek a csipogós kacsámra? Hát az történt, hogy egyszercsak elhallgatott és nem csipogott többet, már nem volt mókás, és hogy rávegyem a kiabálásra, jól beleharaptam a fenekébe. Erre a gonosz csajok elvették, hogy ne egyek műanyagot. :-(

Itt még próbáltam szuggerálással rávenni a csipogásra:

Na ezzel még nem értek véget a baljós események, hosszúhajú egy nagy hátizsákkal elment. Hosszú időre. Azt mondják, holnap jön vissza, és hozza Junkie kutyát. Sírdogáltam utána elég sokáig.

Később meg a rövidhajú felöltözködött, de nem mondta, hogy megyünk sétálni. Már ettől nagyon félni kezdtem. Magyarázta, hogy leugrik a boltba nekem kaját venni meg kenyeret, 15 perc lesz, és szoknom kell az egyedüllétet. Kiültem a rács elé, hogy jelezzem, hogy csak a testemen keresztül, de aztán valahogy mégis sikerült elmennie.

Szerinte nem sokat haladtam a szokásban, megint hallotta, hogy bőgök végig, és nyálból tócsát csináltam az ajtóhoz. Én mondom, ezt nem is lehet megszokni!

Délután jobbra fordultak a dolgok. Jött látogatóba Triton és a gazdija a félhosszúhajú. De jó ennek a pajtinak, hogy talált rendes gazdit magának.

Csak lestem, amikor azt mesélte, amíg egymás mellett kocogtunk a fűben, hogy neki is várni kellett a félhosszúhajúra és előtte nagyon rossz volt neki, de megérte. Ez egy kis lelket öntött belém.

A nyelvem is lóg az irígységtől, hogy másnak ilyen álomgazdija van. 

 Még a botot is ideadta a huzakodás végén.

Na itt fekszik elégedetten Triton.

Már egész jól belejöttem a fényképezkedésbe, rövidhajú szerint ezzel a képpel akár modellkutya is válhatna belőlem: