Augusztus 8:
Ez egy rohangálós nap volt, legalábbis a csajok rengeteget jöttek-mentek. Először is elvitték a Frenkit, és aztán hazajöttek nélküle. Már kezdtem örülni, hogy enyém itt a tér, de azért kicsit el is voltam kámpicsorodva. Aztán a Klári beszélt a kis dobozon, amin anyuval is szokott, úgy hogy anyu ott sincs (ez is a számomra érthetetlen dolgok közé tartozik).Szóval beszélt, aztán megint elmentek, és nemsokára jöttek is, és hozták kézben a Frenkit. Először nem is tudtam, hogy a Frenkit hozzák, mert valahogy olyan érdekesen nézett ki anyu kezében az a nagy csomag. Aztán letették egy frissen kialakított nekünk való fekvőhelyre, amit én már előtte jól kipróbáztam, és egész kényelmesnek tűnt. És akkor jól szemügyre véve megláttam, hogy ez bizony a Frenki, csak űrkutyát csináltak belőle. 
Hát nem vicces?
Mondjuk annyira én sem röhögtem rajta, mert szegény tökre ki volt készülve. Éreztem, hogy valami nagy baj lehet vele, mert csak feküdt, és nem akart se nekem rontani, se játszani, csak néha sírt, meg felpattant, és akkor folyatott kicsi pisit is. A lányok láthatóan nagyon meg voltak ijedve, még akkor se kapkodták ki alóla a szőnyeget, ha hányt. Próbáltuk a Klárival szemmel tartani:
Elég rossz bőrben volt, ezért melléheveredtünk, hogy lelket öntsünk belé. Nameg hogy megmutassuk milyen jó azon a fehér újágyon aludni, és nem a kövön henteregni.
Azért szépen lassan megértette:
Vigyáztam rá, nehogy baja essen:
Asszem én már nem utálom annyira ezt a kutyát. Persze jó lenne, ha neki is lenne már egy igazi igazi gazdija, de a lányokat hallottam keseregni, szóval úgy tűnik, egyelőre nem jön.
