Ottitól kedves barátomtól kaptam az alábbi történetet. Tritónról már hetekkel ezelőtt hallottam először, azóta rágtam a fülét hogy írja meg nekünk ezt a kalandot. Kérésem meghallgatásra talált :) Következzen Tritón története:
Az én történetem vidéken kezdődik, pontosabban Gödöllőn, egy hétfői napon.
Csúnya szokás, de dohányzom. Éppen eme kedvelt elfoglaltságomat műveltem elgondolkozva és álltam egy épület előtt, várva a barátnőmet, akit a volt barátja hozott oda, amikor balra merengve egy fekete-barna szőrcsomót pillantottam meg az egyik bokor tövében.
Vajon csak egy ruhadarab - messze volt, nem láttam pontosan - vagy egy állatka?
A szánalom odavonzott, hátha mégis egy segítségre szorulóról van szó és közelebb érve valóban kiderült, hogy egy kutyus. Minél közelebb értem hozzá, annál büdösebb lett. Fölé hajoltam, nem mozdult... Viszont lélegzet. Megbökdöstem, fölemelte a fejét, de semmi csóva, nem kelt fel, csak rám nézett a hatalmas, barna bociszemeivel és visszaejtette a fejét...
Kis-közepes, 1. látásra is terrier jellegű kutyus, iszonyatos bűzzel és mérhetetlen szomorúsággal a szemében. Nem tudtam hogy mit is kellene tennem. Hagyjam sorsára? Mennyire lehet beteg?
Többen jöttek oda kérdezni, hogy mi történt… Semmi. Itt van ez a kutya, akit senki nem vett észre eddig, és ha nem lennék mellette, most is elmennének úgy, hogy rá se pillantanának. Senki nem akarta hazavinni, azért annyira nem jó fejek, de kaptam egy tippet, mi szerint egy hasonló külsejű elveszett kutyus van kiplakátolva, lehet hogy Ő az. Megnéztem a képet, tényleg hasonlónak tűnt, hát felhívtam. Fél óra múlva értek oda és derült ki, hogy az Övéké jóval kisebb, 3 kg körüli…
A nózija forró volt, nem akart fölkelni, találtam benne még ott egy kullancsot, amit kiszedtünk, büdös volt és sovány. Én nem tudtam ott hagyni. Megbeszéltem egy kedves ismerősömmel - Ő jártasabb a témában - hogy ha csinálok képet, nyomtat Nekem színes plakátot, illetve elmondta, hogy ha beteg, állatmentők segíthetnek, de teltház van Náluk. Mivel én már voltam egyszer egy kutyapanzióban, amit kutyamentősök béreltek és nagyon rossz tapasztalataim voltak, nem is merült fel bennem a kérdés, hogy oda vigyem-e. Persze hogy nem. Mindenki megérdemel még egy esélyt. Azóta persze kiderült, hogy csak rossz helyen voltam, mert például a Lelenceseknél gyönyörű tisztaság van a panzióban! Ez onnan derült ki, hogy gyűjtöttünk Nekik 1-2 ft-osokat és elvittük.
A barátnőm közben megérkezett a volt csávójával, aki hosszas rábeszélés után hajlandó volt elhozni a tiszta autójában Bűdit. Nekem már van egy kutyám, életem szerelme – Hádész, akit nagyon féltek, ezért úgy döntöttem, hogy a jövevény és Ő állatorvosi ellenőrzés nélkül nem találkozhatnak, ezért ideiglenesen a konyhába gondoltam elszállásolni. A lakásba a saját lábán jött fel. Ivott, vigyáztam, hogy ne legyen nagyon hideg a vize és evett is pár falatot, de aztán hiába kínáltam, inkább feküdt és aludt.
Hádész egy ivartalanított fiú havanesse, fekete és rossz, mint az ördög, de mindettől függetlenül is az én kicsikém és imádom!
Az állatorvos 16-20 között rendelt. Elég messze lakunk Tőle, de szerencsém volt, mert a szemben lakó szomszédom felajánlotta, hogy elvisz minket autóval. Közben megtaláltam az ideális nevet is: Tritón. Hogy miért? Hádész a görög mitológiában az alvilág istene és az egyik kedvenc Disney mesém – Hercules – egyik szereplője. Tritón a tengerek istenének, Poszeidónnak a fia és így Hádész unokaöccse, valamint a Kis Hableány – szintén Disney – apukája.
Sajnos az állatorvosi rendelőben nem a saját dokink volt, hanem 1 másik, a 3-ból Őt kedvelem legkevésbé. Megvizsgálta Tritónt és azt mondta, hogy nincs semmi baja, valószínűleg kimerült a vándorlástól és lehet hogy depressziós is, ha nem régen dobták ki vagy szökött meg. Oltást csak 1 hét múlva javasolt, de kaptunk féreghajtót, kullancs- és bolhairtót, aztán mehettünk haza. Amit megállapítottunk: 12 kg, 1-2 év közötti, jagd terrier jellegű, ivaros fiú kutya.
Sikerült rábeszélnem a kutyakozmetikust, hogy ne legyen már szabadságon, hanem segítsen Nekem, mert így megőrülök a szagtól és teljesen jó fej volt, mert bevállalta. A kozmetika után Tritónt kicserélték. Bűz helyett finom samponillat. Több tonna szőrt letrimmelt róla, most látszott csak igazán, hogy nincs túl jó húsban. Ronda matt szőr helyett jól ápolt bunda, kedves öregapó szemöldök és szakáll, illetve még egy kullancs a nyakán, amit kiszedett… Nem tudom mióta lehettek benne a dögök, de ha jól tudom, télen nincs kullancs… Nagyon ügyes volt, jól viselte a „kínzást”, pedig előtte szerintem vizet is csak akkor látott, ha ivott vagy ha esett az eső…
Később kiderült, hogy nem volt férges, de folyamatos hasmenéssel küszködtünk. 4 napig tömtem bele a széntablettát sikertelenül, majd a SAJÁT állatorvosomhoz kértem időpontot és kiderült, hogy vékonybélgyulladása van, illetve a kukacán is volt valami fertőzés, mert Betadinnal kellett kezelnem. Nagyon büszke voltam rá, mert hasmenés ide vagy oda, soha nem kakált vagy pisilt be a lakásba, bár néha nagyon kellhetett Neki, mert sírt amikor hazamentem és alig értünk le, már ki is tette.
Másnap séta közben találtunk egy elütött kutyát, egy hófehér bolognese-t. Még élt amikor felemeltem, de hiába rohantunk vele az Állatorvosi Klinikára, sajnos eltávozott a kicsi lelke, mire orvoshoz jutottunk, akinek a hozzáállása nem kevés kívánnivalót hagyott maga után. Pl.: nem tudta, hogyan kell megnézni, hogy chipezve van-e a kutya és hogyan kell a chipszám alapján beazonosítani a gazdit. De a kedvencem az volt, amikor a halál megállapítása után megkérdezte, hogy elviszem-e a kutyát vagy hamvasszák el. Hova vigyem? Elmondtam az elején, hogy találtam. „Ki tudom fizetni a hamvasztást? Mert darab-darab…” Na ez volt az a pont, amikor elhatároztam, hogy IDE SOHA AZ ÉLETBE TÖBBÉ NEM HOZOM A KUTYÁMAT!!!!!
Közben elkészültek a plakátok Annácska jóvoltából és kitettem őket. Jelentkezett is a gazdi pénteken, hogy jönne érte vasárnap. Szerinte a kutyát elrabolták Tőle, betették egy kocsiba és elvitték… Mit kérek és mennyit azért, hogy visszaadjam. Mert ugye az orvos, a kozmetikus… Persze h semmit, örül az ember ha segíthet… De az egyik szemem sírt, a másik nevetett, mert...
A kutya 5 nap alatt beilleszkedett az életünkbe.
A gazdi nem tűnt szimpatikusnak, egy bunkó benyomását keltette.
A kutyát Ő Buksinak hívta, amire Tritón egyáltalán nem hallgatott, valószínűleg nem sűrűn szólogatta...
Ha én lettem volna a helyében, AZONNAL rohantam volna a kicsikémért, mindent elhajítva!
Tritón életében nem látott kozmetikust, szerintem állatorvost sem.
Nem tudta mi az a csokoládé – csak akkor volt hajlandó a szájába venni, amikor meglátta, hogy Hádész hogyan falja -, de ma már imádja…
Nem ismerte a szalámit, párizsit, szerintem csak kenyeret kaphatott.
Nem tudott játszani, pedig egyidősek Hádésszal, nem látott még labdát sem szerintem.
A történet elég valószínűtlenül hangzott, de ha már jelentkezik érte, még az is lehet, hogy igaz…
Viszont pórázon szépen jött, jól viselkedett, nem rombolt a kecóban.
Lehet hogy mindettől függetlenül szereti a gazdáját és visszavágyik hozzá.
Kértem, hogy hozza el a kutya oltási könyvét, pórázát. Fényképe nem volt róla…, ami szintén sejtet valamit…
Eljött a vasárnap. 10 órára volt megbeszélve a találkozó, de esett az eső, ezért gondoltam felhívom, hogy merre jár, ne álljak az esőben, ha nem kötelező.
9:15 – ki van kapcsolva a mobilja, a vezetékes csörög. Fölveszi egy asszony – nem nő – és közli, hogy Misinek nincs pénze eljönni a kutyáért, Ő meg nem ad Neki… Meghökkenve álltam a vonal másik végén, szóhoz sem jutottam. Nem tudom mi közöm Nekem az anyagi helyzetükhöz, nem érdekel ki ez a banya és mit magyaráz a munkanélküli segélyről és a vonatköltségről!
9:30 – mobil kicsörög! Misi fölveszi és közli, hogy nincs 2000 ft-ja eljönni a kutyáért. A miért nem hívtál kérdésre is az a válasz, hogy nincs pénz a kártyámon… Nem tudtam eldönteni, hogy szeretné elvinni a kutyát vagy sem, mert folyton félrebeszélt.
Annyira sikerült felidegesítenie, hogy már nem tudtam – és nem is akartam – uralkodni magamon…
Kell ez a szerencsétlen, igen, várjak amíg kap pénzt vagy nem kell? Közben kiderült, hogy vett magának 5000 ft-ért egy törzskönyves kutyát és ezzel a másik kutyával, aki nálam van, nem tud mit kezdeni… Természetesen megkérdeztem, hogy ha nincs 2000 ft-ja eljönni a saját kutyájáért, akkor hogy vett 5000 ft-ért másikat? A válasz: „Ezt nem azonnal kell kifizetni…”
A másik kérdés: vajon akkor miből etette Tritónt vagy eteti majd a másikat?!?
Szóval hosszú és idegtépő beszélgetésünk vége az lett, hogy csináljak a kutyával amit akarok, Neki nem kell…
Pedig a kutya kedves, okos és ragaszkodó.
2 hét után póráz nélkül sétáltunk már a biztonságosabb helyeken, elmúlt a hasmenésünk, kezdünk megtanulni játszani, szeretünk enni, megtanultunk megállni és ülni, ölben aludni, nem ugrálni mindenkire, aki szembejön, séta után lábat mosni, szeretjük a cicát – Őt szintén találtam, a lakótársnőm fogadta be, Philoktétésznek, röviden Filónak hívják, Ő volt Hercules mestere -, horkolunk, fadarabot rágcsálunk, tudjuk, hogy a kéz simogat és nem üt, szeretjük az új gazdit.
A dolognak viszont vannak szépséghibái:
Nem tudom Őt megtartani, mert kicsi a szobám.
A házunkban van egy olyan szabályzat, ami alapján nem lehet kutyát tartani, tehát amikor Hádészt kaptam is 2/3-os írásbeli szavazati többséget kellett összegyűjtenem ahhoz, hogy maradhasson.
Tehát így állunk, és meggyőződésem, hogy a mi sztorink még nem is olyan szörnyű… Együtt írjuk a történetet, itt ülünk a gép előtt ölben és alszunk, mert a gazdi monoton gépelése megnyugtat… Sajnos nem minden kutyasors ilyen megnyugtató.
Felelőtlen gazdák ne feledjétek: mindenki megkapja amit megérdemel…
