augusztus 2. szombat
Ma nagyon hiányzott a hosszúhajú és valami balsejtelmem is volt, annyit aggodalmaskodtak a csajok Junkie kutya hazajövetele miatt.
A nyuszi sem vidított fel, csak kókadoztam:
Enni sem volt kedvem, amiben azért jó is van, mert rövidhajú ad a saját tányérjából.
Később rövidhajú nekiállt takarítani. Ment egyik szobából a másikba, folyton volt valami a kezében, teljesen kifáradtam, mert ugye mindenhová követnem kell. Azt mondta, a helyére kell tenni a dolgokat. Hát én nem értem, eddig semmi nem volt a helyén?
Na, mikor már kidőltem, a folyosón helyezkedtem el, mert onnan egész jól szemmel tudtam tartani. Főleg, hogy nem megy-e a kijárat irányába orvul.
Azután szépen megfésülködtem, hogy bejöjjek majd a Junkienak, és lementünk a parkba, hogy majd ott találkozunk később.
Itt még bizakodó voltam:
Aztán egyszercsak jött ez a Junkie, és a rövidhajúra akart ugrálni, hogy üdvözölje. Én meg nagy izgalmamban, hogy milyen szép kis kutyalány, ugattam meg ugráltam és meg akartam ismerni. Ebből egy kis kavarodás támadt, mert ő nem engem akart üdvözölni, hanem a rövidhajút. De utána azért megszaglásztuk egymást, és elmentünk a fűre is.
Hát sajnos láttam ám rajta, hogy ideges tőlem. Itt ugyan szépen ülünk, mert rövidhajú megkért rá, de látszik a fülén, hogy kivan tőlem és csak sandítva néz, pedig én barátságosan tekingetek oda, hogy végre megenyhüljön és játsszunk.
Aztán elmentünk a kisbolthoz és hosszúhajú bement vásárolni. Nekünk kint kellett várni és szerintem nagyon igazságtalan, hogy a Junkie póráz nélkül lehetett, én meg nem.
Ágaskodtam is befelé, hogy szóvá tegyem ezt hosszúhajúnak.
Mikor fölértünk a lakásba, még rosszabb lett minden. Junkie nem akart beengedni a szobába. Szó szerint kimutatta a foga fehérjét, és nagyon fenyegetően morgott. A lányok azért elintézték, hogy bemehessek. Akkor meg a játékait nem akarta ideadni.
A legrosszabb meg az volt, hogy felpattant a rövidhajú ölébe, és amikor én is oda akartam futni játszani, úgy megharagudott rám, hogy verekedés lett belőle.
Addigra már megértettem, hogy ez kiscsaj nem szereti a heveskedést és finoman közeledtem így:
Meg így:
Meg így is:
Végül elsírtam magam, hogy kéérlek, játszál velem, de nem enyhült meg, morgott is többször.
És még ő volt megsértődve, elfordította a fejét és úgy csinált, mintha ott sem lennék.
Pedig itt igyekeztem mutatni, hogy mennyire jófej, vidám, játékos kutya vagyok:
Itt meg, hogy nekem sem tökből van a fejem, megtanultam már a lányoknál feküdni is:
De a maximum az volt, hogy barátságtalanul kukucskált kifelé a házából, mert neki olyan is van.
Hát nem így képzeltem ezt a találkozást, azt hittem végre lesz egy barátom, akivel együtt gurigázhatjuk a játékokat. A lányok azt mondták, hogy még ne adjam fel, és gondoljak bele, hogy Junkienak milyen, hogy egyszercsak itt vagyok én. Hát jó, igyekezni fogok...
Meg még jobban várom, hogy jöjjön az igazi gazdi, akinél nem ilyen ellenséges a légkör.
